Purhab a lakásban!

A purhabról azt is mondhatjuk, hogy kicsit olyan, mint a szigszalag vagyis mindenre is jó. Ez persze elég nagy túlzás, de az tény, hogy meglehetősen sokféle módon felhasználhatjuk ezt a szuper kis anyagot. De egyáltalán mi az a purhab? A purhab, azaz poliuretánhab egy kétféle alkotórészből, poliol és isocianátból álló keverék, ami kifújás után a levegőben lévő nedvesség hatására megduzzad és megszilárdul. A keletkező hab vágható, csiszolható, vakolható és festhető is, valamint ellenáll a víznek, a hőnek, az olajnak, vagy éppen a természetben előforduló savaknak. Házon belül a purhabot elsősorban az ajtók – ablakok beépítésénél a hézagok kitöltésére használjuk. Amikor valamilyen nyílászárót építünk be a lakásba, elkerülhetetlen, hogy a keret és a fal között rések maradjanak. Ezeket szoktuk kitölteni purhabbal, ugyanis stabilan megtartja az ajtókat és ablakokat, ráadásul kiválóan szigetel is. Ugyancsak házon belül szoktuk használni a purhabot csövek szigetelésnél is. A hűtőberendezések, melegvizes csövek, légtechnikai berendezések csövei – ezek mind-mind szigetelhetők purhabbal. Mivel az anyag szépen körbeveszi a falban futó csöveket, minden irányból megfelelő védelmet biztosít nekik, ami nem csupán energiatakarékossági szempontból hasznos, hanem a csövek állapotának megóvásában is segít. És végül talán furcsának tűnhet, de gond nélkül használható a purhab szigetelésként a lapostetőn, a tetőtérben. Remek hőszigetelő anyag, ráadásul víz-és hangszigetelő tulajdonságokkal is rendelkezik, és egy könnyű, rugalmas, lépésálló és hézagmentes felület képezhető vele.

Scroll to top