családi játékok

Vicces családi társasjátékok: így aztán senki nem fog unatkozni

Ha valakit megkérdezünk az 50 feletti generációból, könnyen lehet, hogy azt a véleményt halljuk majd, hogy a társasjátékok csak gyerekeknek valók / élvezhetőek és a szülők, akik leállnak játszani a gyerekekkel, nem igazán élvezik az egészet. Ez többé-kevésbé igaz is volt a ’80-as és a ’90-es évekre Magyarországon, azonban a ’90-es évek közepén Magyarországot is elérte a társasjáték‑forradalom kezdete, a Catan telepesei nevű játékkal, amely szakított a lépkedős, táblajátékos felállással. A Catant nagyon sokan élvezték a fiatal és az idősebb felnőttek közül is, nem véletlenül. Azóta pedig több mint másfél évtized telt el és a társasjáték-készítők bizony nem lazsáltak!

 

Tényleg vannak olyan játékok, amelyeket a család minden tagja élvez?

 

A Gémklub társasjáték webshop szerint több olyan társas is van, ami minden generáció számára szórakoztató tud lenni. Ezt azért nem úgy kell elképzelni, hogy egy 3 éves gyerek, egy 14 éves tinédzser, egy fiatal felnőtt és egy nagyszülő pontosan ugyanannyira élvezi majd ugyanazt a játékot. Azonban újabb játékokon a régi „3-tól 99 éves korig” felirat jobban fedi a valóságot.

A legegyszerűbb, abszolút bevezető jellegű társasokon kívül érdemes azért tudni, hogy 6 éves kor alatt kevés gyerek van, aki igazán el tud merülni egy felnőttek számára is érdekes játékban.

 

Mit kell tudni a családi játékokról?

 

Alapvetően egyszerű szabályokra, szabályrendszerre van szükség és egy olyan tematikára, amely valóban generációkon átível. Azt lehet mondani, hogy a gyerekjátékokkal ellentétben a családi játékok mellé a szülők nemcsak a gyerekek kedvéért ülnek le játszani. Ide a különböző játékosok nemcsak különböző esélyekkel szállnak be a küzdelembe, de (közel) azonos szinten élvezik is a játékmenetet.

Ez különösen fontos a kisebb gyerekeknek, akik már megértik, hogy az nem igazi szórakozás, ha nyerni hagyják őket, de az igen, ha egyenlő esélyek mellett méretik meg magukat – és így is van, hogy sikerül győzelmet aratniuk.

 

Milyen családi játékokkal érdemes próbálkozni?

 

A jelenlegi legismertebb és legrangosabb kitüntetés, amely érhet egy társasjátékot, a Spiel des Jahres, vagyis a német Év játéka kitüntetés, és ezt ebben a kategóriában osztották ki eddig a legtöbb alkalommal, 1979 óta. Érdemes átnézni ezt a listát és akár a jelöltek listáját is.

Segítség lehet többek között a Gémklub TOP 50-es listája is, ide is jó sok családi játék került be a múltban.

De hadd lássunk néhány címet is: a vonatok szerelmeseinek kiváló a Ticket to Ride: Európa, mindenki imádja az Azul trilógiát, külön jó megoldás lehet a Kingdomino és Queendomino, és jó választás a Hanabi, Splendor, Dixit, Mysterium, Takenoko, Álomház, Kozmosz Művek és a Planet – egy éledő világ a tenyeredben! is.

 

Scroll to top