Fogfájás? – Itt a megoldás!

Életem során nagyon sok fogorvosi rendelőben megfordultam már. Sajnos gyerekkoromtól kezdve sok problémám volt a fogaimmal, így volt esélyem több fogorvos és szolgáltatásait is igénybe venni. Ráadásul több városban is jártam már fogászati kezelésekre – Budapestre csak nemrégiben költöztem. Ahogyan az előző mondatból nyilvánvaló lett, életem során több alkalommal is költöztem, ennek ellenére viszont nem tudtam még olyan fogászati rendelőt találni egyik városban sem, amit tökéletesnek éreztem volna. Mivel amint már említettem, gyakori vendég vagyok ilyesfajta kezeléseken, így sok szempontot figyelembe veszek, amikor egy új városban klinikát választok.

Budapestre tehát csak pár hónappal ezelőtt költöztem. Pár hete eljött annak is az ideje, hogy itt is keressek egy számomra szimpatikusnak tűnő fogászati rendelőt, mert bár már a félévente esedékes szűrővizsgálatra is mennem kellett volna egyébként is nemsokára, de fájdalmat is kezdtem érezni az egyik fogamban – végül kiderült, hogy nem is kicsi problémáról volt szó, hiszen a teljes fog implantátum ára volt az első dolog, amit az árajánlatkészítésnél közöltek velem…

Na, de ne szaladjunk ennyire előre, engedjétek meg, hogy elmeséljem, hogyan találtam meg végre életemben először a tökéletes fogászatot. Elkezdtem hát nézelődni online, hogy hová is tudnék menni, ami legalább többé-kevésbé megfelel az elvárásaimnak.

Nálam fontos szempont az, hogy könnyen megközelíthető helyen helyezkedjen el a rendelő, mivel sajnos autóm nincsen és vezetni nem tudok, a taxi borzalmasan drága mulatság, de a tömegközlekedéssel sem vagyok a legjobb viszonyban, tekintve, hogy az esetek kilencven százalékában rosszul vagyok a buszon, a trolin és a villamoson is – sajnos a gyomrom nem bírja ezeket a járműveket, a kirándulóbuszokkal sem voltam soha jó kapcsolatban… Budapesten egyedül a metró az, amin nem tör rám a rosszullét, de a legjobb, ha az úti célom gyalog vagy kerékpár segítségével is könnyen megközelíthető helyszínen van. Én a budai oldalon lakom, így elsősorban itt kezdtem a keresést. Találtam is egy fogászati rendelőt a Kacsa utcában.

A Kacsa utcai Fogorvos Budapest teljesen megfelel annak az igényemnek, hogy jól megközelíthető helyen legyen számomra, és az oldaluk alapján ígéretesnek találtam őket, így tovább kutattam náluk, hogy vajon a többi számomra fontos szempont is teljesül-e náluk.

Nekem nagyon fontos a kiszámíthatóság is. Anyagilag nem állok túl jól, mivel még egyetemista vagyok, ami mellett csak részmunkaidős állásokat tudok vállalni, de azt sem folyamatosan, mivel az órarendem nem mindig engedi. Annak ellenére azonban, hogy a jövedelmem nem túl magas, a spórolásban viszont jó vagyok. Így tehát, ha van egy célom, vagy tudom előre, hogy mire mennyi pénzre lesz szükségem, akkor általában nem okoz gondot azt az adott összeget félretenni. A fogorvosbudapest.info oldalon találunk egy külön megnyitható részt „áraink” néven, ahol gyönyörűen fel vannak sorolva kategóriák szerint (tömések, gyökérkezelések, rögzített fogpótlások, kivehető pótlások, ideiglenes pótlások, fogeltávolítások, implantáció, parodontológia, prevenció és gyerekfogászat) a szolgáltatások, és mellettük pedig láthatjuk az adott szolgáltatás árát is feltüntetve. Ennek köszönhetően tehát előre lehet tudni, hogy ha őket választjuk, akkor körülbelül milyen árakkal kalkuláljunk, vagy ha pontosan tudjuk, hogy mire lesz szükségünk, akkor pedig precíz költségvetést készíthetünk.

Az előző szemponttal összekapcsolnám azt is, hogy számomra fontos, hogy a rendelőben reális árakkal találkozzak, és ne azzal a jelenséggel, amikor túlárazzák a szolgáltatásokat, viszont a minőség egyáltalán nem fér össze azzal a magas árkategóriával. A fogorvosbudapest.info oldalon teljesen korrekt és reális árakat találhatunk, ami nekem igazán szimpatikus volt már elsőre is, arról nem is beszélve, hogy azóta megtapasztalhattam, hogy ezekért a baráti árakért milyen csodálatos minőségben dolgoznak, precíz és gyors segítséget nyújtanak.

Végül, de nem utolsósorban fontos, hogy a dolgozók megfelelő szakértelemmel rendelkezzenek egy fogászaton. A Fogorvos Budapest rendelőjében ez száz százalékig teljesül, minden alkalmazottuk, aki eddig foglalkozott a fogaim egészségével, hihetetlenül pontos és elismerésre méltó munkát végzett, teljes mértékben elégedett vagyok velük. Ezen kívül plusz pontot jelent számomra, hogy már első ránézésre is tetszett az, hogy a weboldalon van egy külön fül szentelve a munkatársaknak, ahol nem csak a dolgozók neveit láthatjuk, hanem egy kedves bemutatkozás és egy bizalomkeltő kép is rendelkezésünkre áll minden név alatt.

Összefoglalva tehát én mindennel elégedett vagyok a Fogorvos Budapesttel kapcsolatban: a szolgáltatás minőségével, a teljes fog implantátum árával, a helyszínnel, a munkatársakkal és összességében az általuk létrehozott ottani légkörrel is.

Vélemény, hozzászólás?

Scroll to top