Szeretne javítani vállalkozása fizetőképességén? A Széchenyi Kártya vállalkozói hitelek pontosan ebben segítenek önnek és cégének.
Még tárgyi fedezet sem kell
Mostanság talán nincs is más vágya a cégvezetőknek, csak hogy a vállalkozásuk némi levegőhöz jusson. A koronavírus-járvány okozta problémák megoldásában pedig a Széchenyi Kártya jelenthet segítséget.
A különböző programhitelek közös jellemzője, hogy szabadon felhasználhatóak. A vállalkozások fordíthatják munkabérek kifizetésére, rendezhetik belőle az áfát. Jelentős kedvezménnyel juthatnak hozzá éppen alacsony áron elérhető alapanyagokhoz – és még sorolhatnánk a példákat.
A vállalkozás vezetője dönt, hiszen szabadon rendelkezik a vállalkozói folyószámlahitel felett. Egyszerűbb hozzájutni, mert tárgyi fedezet sem szükséges hozzá.
A vállalkozói hitelek folyósítását az állam támogatja. Ennek köszönhetően az ügyfélnek az átmeneti konstrukciókban akár csak évi 0–0.2% közötti kamatot kell fizetnie.
Széchenyi Kártyát birtokolni presztízs, és egyúttal jelentős mankó is a mindennapokra. Nincs rendelkezésre állási jutalék, ezért csak az éppen felhasznált vállalkozói hitelre kell alacsony összegű kamatot fizetni.
A felhasználás nem csupán szabadon választott, hanem egyszerű is. A bankkártyával például bárhol könnyedén lehet költeni a vállalkozói folyószámlahitelből. Amennyiben pedig feltöltik a keretet, bármikor újból igénybe vehetik.
Összességében juthat a vállalkozása ennél egyszerűbben, ennél kedvezőbb feltételekkel segítséghez?