Fogászat tudományának fejlődése – fogpótlások

Fogászatban a fogpótlások megjelenése nagy ugrást és fejlődést jelentett a szakemberek és pácienseik számára, hiszen számtalan problémára lett így megoldás. Ezt követte Fonzi újdonsága, miszerint egyetlen fog javítása és pótlása is lehetségesé vált. Ezáltal már a rágási funkcióját is visszanyerte a pótolt fog és nem kellett csak egy oldalon rágnia a betegnek. 1800-as évek közepén a fogászat tudományában újabb fejlődés következett be, mikor is megalkották a fogászati sebészet ágazatát. Emellett megjelentek az első fájdalomcsillapítók alkalmazása is, ami először kéjgáz volt, majd pedig a novokain. Minden fogorvos egyre fejlettebb technológiát kezdett el alkalmazni, így a köztudatban is egyre nagyobb köztiszteletnek örvendtek.

Scroll to top