NTAK: egy új lehetőség a vendéglátásban

A turizmus fejlesztése az egész ország érdeke. Éppen e célból jött létre az NTAK, vagyis a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) égisze alatt. Egy korszerű adatszolgáltatási rendszerről van szó, melynek célja a hazai turizmus versenyképességének növelése. Az NTAK lehetővé teszi a különböző vendéglátó egységek forgalmi adatainak összegyűjtését, és ennek feldolgozásával egy új marketing stratégia megvalósítását. Ezáltal pedig eredményesebbé válhat az információáramlás a vendégek és fogyasztók felé. A vendéglátó üzleteknek (cukrászdától a gyorsétteremig) regisztrációs ill. adatszolgáltatási kötelezettségük van. Illetve utóbbi csak azok számára, amelyek néhány éve online pénztárgép használatára lettek kötelezve. Az adatszolgáltatást az említett körbe tartozó vendéglátó egységek egy ún. ntak vendéglátó szoftver használatával kötelesek megtenni, mely MTÜ igazolással is rendelkezik. Az ntak éttermi szoftver lehetőséget biztosít az adatok átlátható megjelenítésére és a szükséges tevékenységek koordinálására. Ugyanakkor az ntak éttermi szoftver a forgalmi adatok mellett más releváns statisztikai jellemzők összevetésére is alkalmas. A neuwebDESK Online Kereskedelmi, Vendéglátó, és Éttermi Szoftver fejlesztése már igen előrehaladott az NTAK- kompatibilitás irányába, és az ntak vendéglátó szoftver funkciói is folyamatosan bővülnek. Ezek a digitális iparkodások pedig végeredményben hozzájárulnak ahhoz, hogy ha valaki valamilyen vendéglátó egységet kíván meglátogatni, akkor a hely megkeresésétől az utolsó falat vagy korty lenyeléséig az egész folyamat kényelmesen, gyorsan és minden tekintetben kielégítően történjen.

Scroll to top