Gondoskodjunk háziállatainkról is

Gondoskodjunk háziállatainkról is

Amikor veszélyhelyzet tombol szerte a világon, az embereknek fel kell készülniük a legrosszabbra. Egyelőre szerencsére még nem alakult ki pánik, és a társadalmak, így a magyarok zöme is többé -kevésbé kulturáltan igyekeznek intézni a nagybevásárlásokat is, betartva az egyre szigorodó előírásokat. Egyre több gyűjtő cikk jelenik meg arról, hogy mi az, amit feltétlenül szükséges megvennünk, hogy legyen otthon, ha netalán korlátozzák a mozgásszabadságunkat és hetekre nem hagyhatjuk el otthonainkat. Szerencsére a veszélyhelyzetben az emberek nem feledkeznek el kedvenceikről sem, így körültekintően nekik is bevásároltak a különböző kutyatápokból, konzervekből, hogy az állatoknak is legyen mit enniük karantén idején. De nem csak az állateledelek fogytak, hanem a száraz kutyasampon és hipoallergén kutyasampon kínálat is jelentősen megcsappant a boltok polcain. Hiszen a kutyáknak ugyan úgy szükségük van a rendszeres tisztálkodásra, higiéniára, mint az embereknek. Egy száraz kutyasampon pedig sokáig elég, tehát ha már csak egy ilyen terméket vettünk, már azzal is sokat tettünk azért, hogy kutyánk tisztasága és rendben tartása megoldott legyen a nehezebb időkben is. Amelyik kutyusnak pedig érzékeny a bőre és a szőre is speciális törődést igényel, annak pedig jó, ha van otthon akár több hipoallergén kutyasampon is.

Scroll to top